0
0
0
s2sdefault
Tatabánya Város Szimfonikus Zenekara tavaly augusztusban határozta el, hogy a klasszikus zenét könnyen érthető, megszerethető módon juttatja el a fiatalokhoz. Iskolákat kerestek meg az ötlettel, s az elmúlt napokban gőzerővel működött a mosolygyár, ahogy a projekt szervezője, Erős Dávid fogalmazott. Így adott helyet e különleges produkciónak iskolánk tornaterme is kedden délelőtt. Több, mint húsz ember dolgozott egyszerre a színpadon. Érdekesség, hogy nemcsak a színészek, hanem a zenészek is szerepeltek, játszottak. Egyik pillanatban még fuvola vagy trombita, a másikban meg kard és zászló volt a kezükben. A klasszikus zene hallgatása erősíti az önfegyelmet, fejleszti a problémamegoldó képességet, javítja a koncentrálóképességet, és segít a jobb tanulmányi eredmények elérésében – vallják a szervezők. Iskolánkban a jól ismert János vitéz című daljáték átdolgozott, rövidített változatát tekinthették meg a diákok és pedagógusok, akik Kukorica Jancsi, Iluska és a francia király történetén keresztül ismerkedhettek meg a hangszerekkel és a dallamokkal. A színészi játékot Pille Tamás rendezte, a zenei vezető Román Géza, Tatabánya Város Szimfonikus Zenekarának karmestere volt.